Rootkit eltávolító programok

A rootkiteket úgy tervezték, hogy a felhasználók elől elrejtsenek bizonyos elemeket, például mappákat, fájlokat, folyamatokat, rendszerleíró bejegyzéseket, vagy hálózati kapcsolatokat. Éppen ezért nehéz kimutatni őket. Ezt a technológiát egyaránt fel lehet használni jó, illetve rossz célokra is. Rejtett folyamatok, fájlok lehetnek az operációs rendszer legális, védett objektumai is, ezért fontos, hogy a felhasználó, vagy a rootkit kereső programok ismerjék ezeket. A rootkitek leggyakoribb célja, hogy vírusokat, malware programokat tegyenek láthatatlanná a biztonsági szoftverek elől.

sophos-anti-rootkitA legtöbb anti-vírus szoftvereket fejlesztő cég ma már eleve integrálja termékeibe a rootkit figyelést, ennek ellenére egyikről sem mondható el, hogy teljes biztonságot garantálna e téren. Megnehezíti a detektálást a rosszindulatú rejtett kódok állandó fejlődése is. Ezért célszerű időnként olyan szoftverekkel is átvizsgáltatni a számítógépet, amelyeket kifejezetten a rootkitek felkutatására készítettek. Ezek között szerencsére találhatóak olyan kiváló, ingyenes alkalmazások, melyek működnek a Windows 7 operációs rendszer alatt, illetve nem igényelnek a felhasználótól behatóbb számítástechnikai ismereteket.

A lista élén álljon a Sophos Anti-Rootkit programja

A program indítása után egy nagyon egyszerű alkalmazás ablakot kapunk, ahol csupán a vizsgálni kívánt meghajtókat kell kijelölnünk. A Start Scan nyomógomb megnyomásával elindul a vizsgálat, ennek eredményét és a szükséges beavatkozásokat egy felbukkanó ablakban tárja elénk. Tartozik hozzá egy angol nyelvű szöveges Help. Kicsit részletesebben magyarázza a programot, valamint utasítást nyújt az anti-rootkit eszköz parancssoros futtatásához. A Windows-felhasználók, a Sophos Anti-Rootkit programmal egy könnyen kezelhető és nagyon hatékony eszközt kapnak, amely még a kezdők számára is alkalmas.

gmerVan két, nagyon népszerű alkalmazás, a GMER és a RootRepeal,  melyek a tapasztaltabb, technikai vénájú felhasználóknak készültek. Mindkettő igényli a számítógépek behatóbb ismeretét, azt, hogy képesek legyünk értelmezni a programok eredménylistáját. Mindkettőben található egy csomó dokumentáció, de ha nem szeretnél ezekkel bíbelődni, akkor jobb választás lesz a Sophos alkalmazása, vagy az F-Secure Blacklight nevű programja.

F-Secure Blacklight Rootkit Eliminator
blacklight-rootkit-eliminatorEgy másik nagyszerű anti rootkit eszköz. Sajnos a támogatás megállt néhány évvel ezelőtt, Csupán ez az oka, hogy nem kerülhetett az első helyre. Azonban továbbra is letölthető, és működik Windows XP valamint Vista op. rendszer alatt.

A következő program is az eszközkészletem állandó tagja. A Dr. Web Cure nem csak kimondottan rootkit felkutatására készült, mint a fenti alkalmazások. Ezen túlmenően egy ingyenes, Malware szkenner. Kiváló, többfunkciós szoftver. Forrás: www.techsupportalert.com/best-free-rootkit-scanner-remover.htm

Hasonló cikkek:
Online Víruskereső Programok
Ingyenes kémprogram eltávolító
Rootkit eltávolító programok