Optikai csalódásnak nevezünk minden olyan illúziót, ami becsapja az ember vizuális érzékelő rendszerét, amikor a szemünk (pontosabban az agyunk) olyasvalamit lát, ami nincs jelen, vagy rosszul láttatja azt, ami jelen van. Az optikai csalódások lehetnek fiziológiaiak illetve kognitívak.

Optikai illúziók előfordulhatnak a természetben, vagy demonstrálhatóak sajátos képi trükkökkel, hogy rámutassanak az emberi percepciós rendszer különös működésére.

Egy optikai jelenség, a délibáb, nagyszerű példája a természetes illúziónak. Egy másik természetes illúzió a Hold méretének látszólagos változása (kisebb, ha a fejük fölött látjuk, s nagyobb, amikor a horizont közelében). Ez nem egy optikai jelenség, hanem egy kognitív és észlelési illúzió. A Necker kocka és a Hermann rács képeinek tanulmányozása segít abban, hogy megérthessük az emberi vizuális rendszer korlátait.

Élettani illúziók, mint például a ragyogó fények utáni utóképek, vagy a hosszadalmas váltakozó minták ingerei (feltételes perceptuális utóhatás, CAE). Hatásai a szemekre vagy az agy tartós stimulációja speciális típusúak – ragyogás, billenés, elszíneződés, mozgás, és így tovább. Az elmélet szerint a vizuális ingereknek egyéni, bejáratott ideg útvonalaik vannak a vizuális kéregben, a feldolgozás korai szakaszában, és csupán néhány csatorna ismétlődő ingerlése félrevezetheti az ember vizuális rendszerét.

A Kognitív illúziók jól ismertek, és sokkal érdekesebbek. A különböző szintű észlelési folyamatok kölcsönhatásba lépnek feltevéseinkkel, vélt „tudásukkal” és így alakul ki az illúzió. A Kognitív illúziókat gyakran osztják fel kétértelmű illúziókra, torzító illúziókra, képi paradoxonokra, vagy fikciókra. Gyakran használják ki a korai vizuális feldolgozás jósló feltevéseit. A sztereógrammok is kognitív vizuális illúzión alapulnak.

A kétértelmű illúziók olyan képek vagy tárgyak, amelyek megjelenésükben bekövetkező jelentős változásokat produkálnak. Az észlelés időnként átkapcsol a két lehetséges választás között, mivel a rendelkezésre álló adatok nem elegendőek egyik állapot rögzítéséhez sem. Jól ismert példa a Necker kocka, ahol parallaxis mozgás miatt az idegrendszeri adatok ellenében is félre értelmeződik a kép.

A leggyakoribbak a torzító illúziók, amikor a tárgyak mérete, hossza, vagy görbülete csalja meg szemünket. Ezek voltak a legegyszerűbben felfedezhetőek, és reprodukálhatóak. Sok fiziológiás illúzió létezik, mint például a „Cafe wall” illúzió, amely a korai vizuális rendszer él-kódolásán alapul. Egyéb észlelési torzulások, mint például a konvergens sorozat illúziók, vagy a perspektivikus képek mélységen alapuló csalódásai is ide tartoznak.

A paradoxon illúziók olyan tárgyakat jelenítenek meg, amelyek léte lehetetlen, vagy paradox. Legismertebb képviselői a Penrose-háromszög, vagy azok a lehetetlen lépcsőházak, amelyeket például M. C. Escher munkáiban láthatunk. A háromszög egy olyan illúzió, ami a szomszédos élek csatlakozásának kognitív félreértésen alapul. A perceptuális tudás melléktermékeként keletkezik.

A fantasztikus illúziók olyan tárgyak észlelései, amik valójában nem léteznek, a megfigyelőben skizofrénia vagy hallucinogén szerek hatására jönnek létre.

A legismertebb illúziók a következők:

- Ames-room illúzió
- Ames trapéz alakú ablak illúziója
- Benham’s top
- Cafe-wall illúzió
- Összetartó vonalak torzítási illúziói
- Craik-O’Brien-Cornsweet illúzió
- Fraser spirál illúzió
- Hering figura
- Hermann rács illúzió
- Lehetetlen háromszög illúzió
- Mach-sávok
- Hiányzó négyzet puzzle
- Hold illúzió
- Ponzo illúzió
- Müller-Lyer torzítás illúzió
- Necker kocka illúzió
- Phi jelenség
- Penrose-háromszög néven Lehetetlen háromszög illúzió,
- Poggendorf illúzió
- Pulfrich hatás, vagy Pulfrich inga illúzió
- Méret-szélesség optikai csalódás
- Illúzórikus figura, Kanizsa motívum

Sok művész felhasználta képein az optikai csalódások nyújtotta érdekes lehetőségeket:  MC Escher, Salvador Dali, Giuseppe Arcimboldo, Marcel Duchamp, és sokan mások, a perspektivikus ábrázolás során.
forrás: tinyurl.com/y8nxfzo