Fluor mentes fogkrém

Közel húsz évvel ezelőtt olvastam az akkori Természetgyógyász magazinban egy cikket arról, hogy a fluor erős méreg, és érthetetlen, hogy miért teszik bele minden fogkrémbe. Ez már akkor is megdöbbentett, de valahogyan „megfeledkeztem” róla. Nemrégen azonban kaptam egy átfogó tanulmányt „Mindennapi mérgeink” címmel, ami sorra veszi a kozmetikumokban, háztartásban használatos vegyi anyagokban található legveszélyesebb alkotóelemeket, melyek használatát mindenképpen kerülnünk kellene. Egyik közülük a fluor.

„A fogkrémek számos, lassan ható káros anyagot tartalmaznak, mint például a szaharin, a mesterséges színezékek és ízesítők, habképzők. Ám a legaggasztóbb az, hogy minden tubus fogkrémünk számottevő mennyiségű fluoridot tartalmaz.

Míg Európában a fluoridtartalmú fogkrémeket egészségesnek kiáltják ki a reklámokban, az Egyesült Államokban az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (Food and Drug Administration, FDA) előírja, hogy a csomagoláson fel kell tüntetni az egészségügyi kockázatokra vonatkozó figyelmeztetéseket, valamint azt az információt, hogy a fogkrém lenyelése esetén a helyi toxikológiai intézethez kell fordulni. A Skandináv országokban és a volt Szovjetunió területén törvények korlátozzák a használatát, fogkrémekben való alkalmazása tilos.

Bármily megdöbbentő is, de fogkrémet, azaz egy olyan terméket, amit a szánkba veszünk és gyakran le is nyelünk – bárki előállíthat és árulhat, engedélyek csupán akkor szükségesek, ha a gyártók valamilyen gyógyhatást tulajdonítanak a terméknek (például a fog érzékenységének csökkentése).

Egyáltalán mi is az a fluor?

A fluor a legerősebb mérgek egyike: Sok növényvédő szer tartalmaz fluort molekulavázában. A kemoterápiában használt készítmények között is található ilyen vegyület. Legfontosabb káros hatásai a következők:
Mérgező mivoltának mértékére jellemző, hogy olyan ipari vidékeken, ahol hidrogén-fluorid formában kerül a levegőbe, már 0,1 ppb koncentrációban immunrendszer-károsító hatását észlelték elsősorban gyermekeknél.
Több mint 62 enzim működését képes gátolni szervezetünkben. Közöttük találhatók a DNS-ben keletkezett hibák javításáért felelős enzimek, valamint az ingerület átvitel során kulcsszerepet játszó kolinészteráz enzim is.
Megváltoztathatja az információátvitelben kulcsszerepet játszó DNS molekula szintézisét, nem kívánatos szerkezetű DNS-láncok jöhetnek létre. Ezt nevezik a biokémiában mutációnak, és ezért a fluor mutagén elem.
Módosíthatja a kromoszómák szerkezetét.
Gyorsíthatja a daganatok kialakulását, növeli a daganatképződés kockázatát.
Mivel a fluorid nagyon kis méretű elem, képes az agyba is behatolni. Ennek egyik kimutatott komoly következménye a tanulási képesség csökkenése és memóriazavar kialakulása. Kínában a fluoridos ivóvizet fogyasztó gyermekek IQ-ja jóval alacsonyabb, mint azoké, akik nem isznak magas fluoridtartalmú vizet. Számos vizsgálat igazolta, hogy aki több mint 1 ppm (mg/l) fluoridot tartalmazó vizet iszik huzamosabb időn át (pl. egy-két év), annak IQ-ja a kár 70 alá is csökkenhet.

Arra is fény derült, hogy a fluorid az agyban az oxidatív folyamatok felgyorsításával, a szabadgyök-koncentráció növelésének serkentésével fejti ki káros hatását”

Ugye elképesztő? És az még elképesztőbb, hogy aki fluor mentes fokrémet szeretne vásárolni, annak nincs is könnyű dolga. Állítólag utánajárással be lehet szerezni ilyet, csak ezek a fogkrémek drágábbak, mint a többi. Miért kerül valami többe, ha abból kihagynak egy alkotóelemet? Meg tudja ezt magyarázni valaki? Teljesen olyan nonszensz, mint a barna kenyér. Ugye ennek valójában olcsóbbnak kellene lennie, mint a hófehér egészségtelen társának, s mégis drágább. Ilyen eszemen világ ez.

Szóval elhatároztam, hogy ezután csakis fluor mentes fogkrémet vásárolok.
Akik már próbálták, azok szerint ezeket érdemes keresni:

Dabur
Állítólag a Rossmann-nak is van saját gyártású fluor mentes fogkréme
Elmex – narancssárga
Tulasi
Lavera fogkrémek