Hogyan segítette elő az ezüst kolloid a fogamzást?
Ezüst kolloidot hozott és egy készüléket, ami az előállítására alkalmas. Nos, az ezüst kolloid nem csak Clara immunrendszerének újjáépítésében segített. Még két hónapja sem szedték a kolloid oldatot (mindketten), amikor Clara állapotos lett.
A teremtő nem csak egy hamarosan megszületendő babával ajándékozta meg őket. Egy csodálatos módot is mutatott számukra, amivel nem csak magunkon, hanem másokon is segíteni tudtak. Ezért igazán hálásak voltak.
A férj, szakirodalmak között kutatva úgy találta, hogy az ezüst kolloid fogyasztása biztonságos és egyben jótékony mind a méhben fejlődő babának, mind az édesanyjának.
Az első orvos, akinek mindezt elmesélték, kijelentette, hogy mindez badarság. A következő, aki a legjobbak közül való volt a környékükön, nemcsak, hogy igazat adott nekik, de lehetséges magyarázatát is megadta a történteknek: Egyiküknek, vagy mindkettőjüknek egy alacsony fokú fertőzés lehetett a szervezetében, olyan, ami még tünetmentes és nem diagnosztizálható. Ez azonban képes volt megakadályozni azt, hogy a fiatalasszony teherbe essen.
Miután áttanulmányozta azokat az információkat, amiket átadtak számára, úgy találta, hogy az alacsony (10 ppm) koncentrációjú ezüst kolloid fogyasztása teljességgel biztonságos.
Elanie most 43 éves, és tökéletesen érzi magát. Mindketten hálásak az Úrnak születendő gyermekünkért és hogy rátaláltak az ezüst kolloidra.
Ezüst kolloid – kollodiális ezüst minden, amit tudni szeretnél róla
0 comments ↓
There are no comments yet...Kick things off by filling out the form below.
You must log in to post a comment.